Hirdetések Süttő, Piszke és Lábatlan templomaiban – 2021., január 10., Urunk „megkeresztelkedése”

„Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” /Mt 1,11/ (képforrás: ocarm.org)

Imádkozzunk többek között feltalálóinkért, az igaz tanítás ismeretéért, egyházi íróinkért, amint ez az emléknapok naptárából kiderül, valamint a név-, születésnapjukat, házassági évfordulójukat ünneplőkért!

Hetvennyolc éve, 1943. január 12-én kezdődött a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek során szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg. Imádsággal emlékezünk meg hőseinkről! Ezért holnap Süttőn az esti Szentmisén értük imádkozunk. E napon vigyünk gyertyákat a világháborús emlékművekhez, egyéni, csendes imádsággal, emlékezéssel. Ne feledjük, évtizedeken át nem lehetett nyíltan emlékezni e férfiakra. Most lehet, de a sajátos helyzet miatt csak csendesen.

A Püspök atyák ajánlásait, és az állami, szigorított rendelkezéseket is szem előtt tartva a járványügyi előírásokat – a korábbi hirdetésekben foglaltak szerint- továbbra is tartsuk meg.